Kovács Dávid vagyok, 24 éves. Triathlonos "pályafutásomat" 2 éve kezdtem (újra).
9 éves koromban tanultam meg úszni, akkoriban csak az motivált, hogy egy-egy átúszott hossz után megkapjam a megígért matchboxomat. 12 évesen edzői utasításra belekóstoltam a triathlonba. Nem szerettem versenyezni...túl izgulós voltam. 2 versenyévadot követően úgy döntöttem, abbahagyom a sportolást.
2009 januárjában, 22évesen kezdtem újra úszni. Hiányzott a víz :) Rendre óriási görcsökkel, fájdalmakkal szálltam ki a medencéből. A több éves semmittevésben önpusztító életmódot folytattam, mindenbe belekóstoltam, pl.: 6 évig kisebb-nagyobb megszakitásokkal dohányoztam. Sokáig 4-6 hossz volt amit le tudtam egyben úszni. Adott év márciusában csatlakoztam egy senior országos bajnokokból, világbajnokokból álló úszó/triathlonista csapathoz. Fel volt adva a lecke :P Tudtam, hogy jó kezekbe kerültem, egy idő után végig bírtam edzeni 1órát (!). Egy húzósabb edzés után véget nem érő köhögésbe (fuldoklásba) kezdtem. El kezdett "tisztulni" a tüdőm...3 hónap úszás után fogytam 9-10 kilót. A szervezetemet ért óriási terhelések és fogyás hatására 3 hétre kiütöttem magam.
Nem szerettem volna feladni ezt az újdonsült életstílust. Kisebb "kényszerpihenőt" követően újra a medencében róttam a hosszokat:) Tervem az volt, hogy még az újrakezdés évében megcsinálom Zánkán az Ironman-táv felét. (2 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás)
A jó idő beálltával elkezdtem kocogni...az utca végéig nem bírtam elfutni (500m)! Újból görcsökkel küzdöttem, immár a lábaimban. Volt rá példa, hogy a buszra nem tudtam felszállni, úgy beállt a lábam. Elég komoly kép lehetett, mikor egy néni segít fel egy huszonévest, mert az lépni sem tud! Az iskolából hátramaradt tornacipőben készültem 2 hónapig. Utána egy internetes árverésen "nyert" használt Adidas futócipőre váltottam. Kijelöltem egy 3.5 km-es kört a környéken és ezt minden 2. nap lefutottam. Tornacipőben ez megesett, hogy 18-20 percbe tellett. Nem igazán hasítottam:D Futócipőben, 1hónap elteltével már 16 perc alatt letudtam ezt a kört. Ekkor már bőven benne voltunk a májusban, a verseny július 11.-én került megrendezésre. Bringám ekkor még nem is volt!
Úszás már ment, gond nélkül leúsztam a 2km-t (60hossz) az uszodában. Futás alakult, bár még fájtak a lábaim. Hatalmas segítség volt, mikor kölcsönkaptam egy acélvázas Olmo márkájú versenybringát, hogy tudjak edzenai. Azon a hétvégén "bele" is tettem 110km-t.
Felkészülésül elmentem egy Balatonfüreden rendezett olimpiai távú versenyre, ahol a táv 1.5km úszás, 40km kerékpár, 10km futás volt. Egyedül utaztam le egy bringával és rengeteg cuccal a hátamon. 2 napra foglaltam szállást, mondanom sem kell, mikor én a Balaton partján sétálgattam, nézegettem a pályát, mások edzettek, készültek azon. Fogalmam sem volt mikor, hogyan kell edzeni a verseny hetében, mennyi pihenővel stb...17 fokos volt a víz, szakadt az eső, egyedüli voltam a mezőnyben aki nem használt neoprént (nem volt). Az úszást letudtam, viszont kerékpáron egy fordítónál 60 km/h körül buktam. Továbbmentem, nem éreztem semmi fájdalmat akkor. Ennek ellenére elég jó időt tekertem, futáson viszont az első lépésnél éreztem a bukás nyomait. A bal combomat emelni sem tudtam. Nagyon fájt a csípőm, és persze mivel hiányzik a szótáramból az a szó hogy "feladni", ezért lefutottam így a 10 kilométert. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy végig bírtam a távot! Nagyon örültem.
Itthon a verseny után egyből elkezdtem újra edzeni, mert már csak 3 hét volt Zánkáig. Időközben vettem egy használt neoprént, de még így is, hogy orrán-száján folyt be a víz, hatalmas segítséget jelentett nyílt vízi úszáson. Zánkán nagyon bátor (vagy inkább merész) létemre sátorban aludtam. Mondanom sem kell, a verseny reggelén úgy fájt a derekam mint még soha! Az úszás nagyon jól sikerült, az első 30ban jöttem ki a közel 300 induló közül (ekkor még csak fél éve úsztam!). Aztán elkezdődött a 90km kerékpár. Életem eddigi legszörnyűbb menete volt, optimista lévén zéró élelem/frissítő nélkül vágtam neki a távnak. Az első kör (30km) megtétele után meg kellett állnom, mert úgy leesett a vércukrom, hogy majdnem elaludtam. Magamhoz vettem egy kakaóscsigát és egy csokit és elindultam a maradék 60 km-re. 70 km-nél defektet kaptam, tűző napon, árnyék nélkül kicseréltem a belsőt és mentem tovább...nem sokáig. 5km-rel a vége előtt újra defektet kaptam, viszont ekkor már nem volt tartalék gumim. A körülmények maradtak: tűző nap, semmi árnyék! Egy pályabíró motorost kértem meg, hogy hozzon már egy pótbelsőt nekem a versenyközpontból...Na, ez fél óra múlva meg is történt, addig pörkölődtem a napon. Napszúrást kaptam, nagyon égett a hátam, de tovább mentem. Mint kiderült, eléggé elmérték a pályát, így 5km helyett 20at kellett még tekernem, mire beértem a depóba. Leraktam a bringát és elindultam futni...nem tartott sokáig, 5 km-nél elkezdett rázni a hideg, lázas lettem. A maradék 15km-t lesétáltam, mert persze ezt a versenyt sem akartam feladni...
7 hónap készülés után, 2 befejezett versennyel a hátam mögött jöttem csak rá, hogy ez így nem fog menni. Ennek ellenére 1 hétre rá már Szombathelyen tempóztam egy olimpiai távú versenyen :) Jégesőben indították el a versenyt, az úszás jól sikerült, kerékpár és futás tűrhető. Az eredmény a középmezőny eleje.
A versenyt követően eldöntöttem, hogy ezentúl tudatosan készülök minden egyes megmérettetésre. Változtattam az edzések minőségén és mennyiségén. Sajnos késő volt...Novemberben elkezdett fájni a szívem. Nem törődtem vele, gondoltam a hideg miatt lehet. Még ebben a hónapban elmentem egy 10km-es úszásra. A versenyen 7. lettem, 4. a korcsoportomban. Karácsonykor letekertem Nagyszüleimhez, az odaúton semmi gond nem volt. Visszaúton viszont jégeső, óriási szembeszél és 5 fok nehezítette a dolgomat. Az össztáv 120km volt. Sopron-Cirák-Sopron. Letekertem ezt is...Nagyon elégedett voltam...de a szívem itt kikészülhetett teljesen. Karácsony után már egy egészségeset ugrani nem tudtam annélkül, hogy ne nyilallt volna a szívem. Január elsején egy újévi futáson viszont összeestem. Nagyon fájt, annyira, hogy kiegyenesedni sem tudtam, mászva jutottam haza. Egyből kórházba mentem, koszorúérszűkületem és szívritmuszavarom volt...Az év elejét pihenéssel, dokitól dokihoz járással töltöttem, míg ki nem kötöttem a TF-en egy sportorvos kezei között. Nem hitt a szemének. Túledzettség tipikus jeleit mutattam, plusz, a testzsírszázalékom a normális 12 helyett 6-7% között mozgott! Ekkor már 65 kg voltam, 15-tel kevesebb mint egy évvel azelőtt! A szívem túlhajszoltam, folyamatosan vérzett az orrom vagy a fogínyem a terheléstől. Azt mondta, ha egy métert is futok ezentúl,abba belehalhatok. Letiltott mindenről ami minimális erőlködéssel járt volna...Nagyon megijedtem, féltem már mindennemű mozgástól, féltem bringára ülni...féltem a haláltól.
Itt jött el életem legkomolyabb és legfontosabb döntése. Nem tudtam feldolgozni, hogy nem folytathatom ezt a sportot sem. Az elmúlt 6 évben megpróbáltam autóversenyző lenni, világot akartam járni, meg akartam találni az igazán mellém illő társat, erőlködtem életem minden területén.
Februárban elém került egy videó, amin egy végtagok nélküli ember mondta el a történetét, hogyan él és mi jelenti neki a boldogságot...Ezután felkerestem egy régi barátomat, aki újjászületett keresztény. Rengeteget beszélgettünk, elkezdtem Istentiszteletekre járni, teljesen a feje tetejére állt az életem! Idézett nekem egy verset a Bibliából: "...mert mindenre van erőd Jézus Krisztusban.." Na, ez nálam betette a kaput, újból elkezdtem edzeni, jobbnál jobb időket úsztam, bringáztam és futottam. Az edzéseimen átlag 10km-t futok naponta, görcsök, fuldoklás,
szivfájdalom nélkül!
Ma már túlvagyok egy Triathlon világbajnokságon, ahol 24. lettem, egy újabb 10km-es úszáson, ahol a korosztályomat megnyertem és lefutottam egy maratont...
És (tudom hogy nem lehet igy kezdeni mondatot) hiszem hogy az én GYÓGYÍTÓM nevét hirdetve még sok versenyen tudok részt venni! JA! Bocs a helyesírási hibákért :D
Folyt. köv. :)
